Szálláshely adatai
A Mater Ház csendesen bújik meg a besnyői dombok között, és helyet ad számos egyházi és világi csoport rendezvényének. Ezen rendezvények nagyon szerteágazóak, mindenki talál maga és közössége számára olyan programot, amely által lelke gazdagodik. *****ban XVI. Benedek pápa a Lelkigyakorlatos Ház melletti Kegytemplomot Bazilika rangra emelte. Az ide érkező zarándokok számára tudunk szállást, étkezést biztosítani.
A Ház jól megközelíthető helyen, a 30-as főút mentén, az M3-as autópálya és a hatvani vasút vonalán, Budapesttől 30 km-re zöldövezeti környezetben helyezkedik el.
Szerencsés adottságaihoz tartozik, hogy zárt területen akár 40 gépkocsi parkolása is lehetséges, és így az autóval érkezők is nyugodtak lehetnek.
Az épületet hatalmas zöldövezet veszi körül, mely egyaránt helyet ad a csendes, elvonult sétának, pihenésnek és játékos, sportos csoportprogramoknak is.
Vendégeit 1-5 ágyas szobákkal és *****ágyas ifjúsági szállással várja teljes ellátással, egy 180 fős nagy előadóval (kápolna) és két kisebb (30, ill. 60 fős) előadóval. Egyszerre összesen 155 szállóvendég befogadására alkalmas, de több kisebb csoport párhuzamosan, egymástól függetlenül is igénybe veheti.
A Ház örömmel fogad egyéni kezdeményezéseket, újszerű megoldásokat, segít különféle –nem csak egyházi– rendezvények lebonyolításában.
A Lelkigyakorlatos Ház saját szervezésű programjai mellett helyet biztosít külső szervezésű programoknak is. A továbbképzéseknek, kongresszusoknak, találkozóknak méltó helye a Lelkigyakorlatos Ház, mely jellegénél fogva is szem előtt tarja az emberi értékeket. Ez a környezet kiváló az elmélyült szakmai munkához és a személyes kikapcsolódáshoz egyaránt.
A Ház a *****es évre saját szervezésű lelkigyakorlatokat is szervez, melyekre sok szeretettel várja a kikapcsolódásra, lelki feltöltődésre vágyó híveket.
Saját lelkigyakorlatait a katolikus sajtón keresztül hirdeti meg a különféle érdeklődésű, korosztályú és családi állapotú csoportok számára (idősek, házaspárok, elváltak, fiatalok, értelmiségiek, egyházközösségi munkatársak, stb.). Külső szervezés esetén, ha a csoport (****** fő) a Ház adottságait kihasználva saját magának szervez akár lelkigyakorlatot, akár továbbképzést, erre a Ház –amennyiben szabad kapacitása van– készséggel felkínálja szolgáltatásait. Árait próbálja minimálisra szorítani, hiszen célja a szolgálat, de kénytelen a mindenkori gazdasági helyzetnek megfelelő árat elkérni, mivel az intézmény önfenntartó.
Szolgáltatások:
Szobatípusok
Részletek | max fő | ár/éjszaka | |
egyágyas | 1 |
9 400 Ft valuta árfolyamok |
|
kétágyas | 2 |
15 400 Ft valuta árfolyamok |
|
franciaágyas | 2 |
10 000 Ft valuta árfolyamok |
|
háromágyas | 3 |
17 900 Ft valuta árfolyamok |
|
négyágyas | 4 |
22 200 Ft valuta árfolyamok |
Érkezési dátum: | Távozási dátum: | ||
Nem pontos dátum esetén plusz / minusz hány nap eltérés lehetséges: | |||
Felnőttek száma: | |||
Gyermekek száma: | |||
Kisállatot szeretne hozni | |||
Mivel szeretne fizetni | |||
Név: | E-mail cím: |
Ország: | Irányítószám: |
Település: | Utca, házszám: |
Telefonszám: | |
Érkezési dátum: | Távozási dátum: | ||
Felnőttek száma: | |||
Gyermekek száma: | |||
Kisállatot szeretne hozni | |||
Mivel szeretne fizetni | |||
|
||||||||||||||||||||||||||||||
elfogadom a lemondási feltételeket | ||||||||||||||||||||||||||||||
Név: | E-mail cím: |
Ország: | Irányítószám: |
Település: | Utca, házszám: |
Telefonszám: | |
Szabad szobák a hónapban:
Hónap napja | |||||||||||||||||||||||||||||||||
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | » | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
Szabad szobák száma | |||||||||||||||||||||||||||||||||
17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | » | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 | 17 |